Szomorú szerelem

Megdöbbentő volt látni, mennyire tönkrement az az asszony! Egy segítőház portáján adtam le egy küldeményt, ő volt a portás. Megviselt, ápolatlan, és erősen alkohol szagú volt. Egy hozzá hasonló, züllött képű férfival flörtölt, amikor bekopogtam. Hogyan kerülhetett ilyen állapotba? Negyvenöt éves lehetett, de kinézett hatvannak.
Évekkel ezelőtt, a közelünkben, egy parasztházból kihaltak az idős tulajdonosok. Pár hónapig üresen állt a ház, azután beköltözött egy pár. Nem lehetett tudni, hogy honnan jöttek. Sokáig nem barátkoztak senkivel, csak dolgoztak a kertben, és a házat szépen, lassan önerőből felújították. Láthatólag nem vetette fel a pénz őket, csak arra költöttek, amit saját kezűleg nem tudtak megcsinálni. A szomszédok beszéltek róluk, és találgattak. A férfi jóval idősebb volt, lehetett vagy ötvenöt, a nő csak huszonöt. Szóbeszéd tárgya volt a furcsa pár. Voltak, akik azt gondolták, elvált a férfi a nő miatt, és ott hagyta a családját, azért költöztek ide, hogy ne háborgassa őket senki. Az igazságot soha nem tudták meg. Valóban olyanok voltak, mint az űzött vadak. Látszott, hogy nagyon szeretik egymást. Az utcán kézen fogva jártak.
Eltűnődtem rajta, vajon milyen árat fizettek ezért a boldogságért?
Eltelt két év, munkával és szegényesen, de mérhetetlen szeretetben. A férfi nagyon féltette a nőt. Rajongott érte, és viszont. Egyik nap a vonatra siettem, amikor a házuk előtt megállt egy mentőautó. Megrémültem, amikor láttam a fiatal nőt, ahogy hordágyon hozzák ki. A férfi tördelte a kezét aggodalmában, és beszült a mentőbe ő is.
Jó néhány hónap múlva találkoztam az asszonnyal az utcán, mivel már köszönő viszonyban voltunk, meg mertem kérdezni, hogy mi baj volt. Rögtön könnyes lett a szeme. Elmondta, hogy elveszítette a kisbabájukat. Nem mertem faggatni, magától mesélte el, hogy neki nincs gyereke, beletörődött, hogy nem is lesz a kapcsolata miatt. Nem akart a férje gyereket, mert már nem fiatal. Mégis besikerült. Persze örültek neki, szóba sem került, hogy elvetessék. Tervezgették a jövőt, de nem sikerült kihordani. Azt mondta, hogy ez a büntetésük. És attól kezdve áradt belőle a szó: Elmondta amit sejtettem, hogy egymásba szerettek és felvállalták. Ő elhagyta a férjét a szerelme kedvéért, azt meg az asszonya szabályosan kilakoltatta a közös lakásból. Mindent hátrahagytak mindketten, ezért is olyan nehéz az életük. Úgy költöztek ide, hogy nem maradt egy fillérjük sem, és nem volt munkájuk. Szántam őket, de csodáltam a bátorságukat. Ezután a hosszú beszélgetés után már mosolyogtunk egymásra amikor találkoztunk.
A beköltözésük után tíz évvel hirtelen meghalt a férfi. A temetésen alig voltak néhányan, hiszen nem ismerte őket senki. A nő hetekig ki sem jött az utcára. Bele betegedett a szerelme elvesztésébe. Néhányszor láttam a ház kertjében, ami teljesen elvadult a gondozás hiányától.
Újabb tíz év telt el, és így látom a segítőház portáján. Összeszorult szívvel gondoltam a keserves múltjára, és a kilátástalan jövőjére, ha egyáltalán lesz neki.

2008. április 18.