Szikrázóan szép őszi nap volt. Egyikük sem volt biztos benne, hogy a másik eljön.
Leült a lépcsőre, mikor megérkezett a házhoz, ahol a találkozót megbeszélték. Nagyot dobbant szíve, amikor a kocsi bekanyarodott a kis utcába, de nem állt meg, hanem továbbhajtott. Kicsit távolabb parkolt le és csak ült az autóban lehajtott fejjel. Fel sem nézett. Felállt a lépcsőről és várta, hátha odajön. De nem, csak ült lehajtott fejjel. Csendesen sírni kezdett. Most már erős kétségek gyötörték, hogy csak ennyi volt? Egy kóbor numera? Az a helyzet annyira új volt, hogy nem is élvezte, csak ismerkedtek egymás testével. Akkora volt a vágy és a félelem, hogy nem tudtak vele mit kezdeni. Iszonyúan szenvedtek mindketten.
Folytatást vártak egymástól, de egyikük sem merte megtenni az első lépést.
Végre kinyílt az autó ajtaja.... Félelemmel nézett felé, hogy jön e? És elindult lassan, amikor odaért, akkor mert csak ránézni. Egyenesen a szemébe. Könnyes volt az ő szeme is.

2008. augusztus 4.