Az utolsó napon

- De jó neked, holnap már szabadulsz! – Mondta Péter bácsinak a cellatársa.
- Tudom, szabad leszek.
- Mióta bent vagy, senkinek nem mondtad meg, hogy miért csuktak le. Nekem azt ígérted, hogy az utolsó napodon elmeséled a történetet. Rajta, kezdj hozzá! – Sürgette a csalásért elítélt férfi.
- Te tudod, hogy mi a boldogság? Mert az én szüleim tudták. Szó szerint értelmezték, hogy jóban-rosszban, szegénységben-betegségben, míg a halál el nem választ. Nem láttam náluk boldogabb házaspárt, boldogabb gyermekeket sem nálam és a húgomnál.
Mint egy film, peregtek előtte a nyolcvannégy éve eseményei. Egészen elérzékenyült, fiatal édesanyját, életerős édesapját látva. A kishúga születését, amikor hazahozták a kórházból. Azt az édes, dundi babaszagú kislányt. Milyen szép idők voltak! A pirinyó babából milyen gyönyörű nő lett. Mennyire féltette, hányszor számon kérte az édesanyjától, hogy miért engedi el szórakozni! Pedig huszonegy éves volt már!
Dolgozott serényen és élte a fiatalok életét. Barátaival táncolni járt és moziba. Azután jött egy férfi, egy szerelem. Nem sokkal volt nála idősebb, olyan csajozós típus. Féltették tőle. Édesanyjuk mondta neki, hogy a rosszfiúk vonzzák a lányokat, később nehogy sírjon miatta. Megtiltani mégsem lehetett, találkozgattak. Általában társaságban voltak, de a szórakozóhelyre négyen jöttek a fiúk. Nem lányokkal, azokat ott szedték fel.
Már jó néhány hónapja jártak, de a lány óvatos volt. Emlékezett az intelmekre, nem akart akárkivel kapcsolatot. Mégis tetszett a fiú kitartó ragaszkodása.
Forró volt a nyár, a strandok telítve a hétvégeken. Olyan fürdőhelyre mentek, ami éjszaka is működött. Észre sem vette, hogy az udvarlója haverjaira milyen hatással van gyönyörű, fürdőruhás alakja. Egy apartmant béreltek, itt elfértek mindannyian.
- A húgom és a srác külön szobában voltak, a vágyuk már nem bírt várni. Magukra csukták az ajtót, és szerelmeskedni kezdtek. Észre sem vették, hogy az ablak nyitva van és figyelik őket. A három ”jóbarát” magánkívül volt a látványtól. Felajzottak teljesen és részt akartak az élvezetből. Megtette az ital is a hatását. Bemásztak az ablakon és rávetették magukat a párra. A húgom fiúja próbálta védeni magukat, de leütötték és megkötözték. Ezután már csak a szirénázásra tért magához, azt sem tudta, hogy mi történt. Már nem volt megkötözve. Őrjöngeni kezdett, ahogy a barátnőjét meglátta. Tágra nyílt szépséges szemeivel valahova az időtlenségbe meredt. A férfi zokogott a fájdalomtól. Nagy árat fizetett a felelőtlenségéért! Kár volt a haverjait magával hozni! Édesapánk és édesanyánk már csak a hullaházban láthatták a kislányukat. Édesanyám kinyújtotta felé a kezét és annyit mondott csak mosolyogva: jövök kislányom! És ment, a húgom hívta. Nem élt sokáig az édesapám se, egyedül nem bírt. – Péter bácsi nagyot sóhajtott és folytatta:
- Én pedig meglátogattam a húgom felelőtlen szerelmét a fogdában. Mert ugye őt gyanúsították. Nem hittek neki, hiszen az apartmant ő bérelte. A többieket senki nem látta. Ahogy elmondta a történteket hittem neki, éreztem, hogy igazat mond. A laborvizsgálatok eredménye sem tisztázta őt, bár sejtették, hogy többen voltak. Ez csak súlyosbította a helyzetét. Útmutatása szerint kutatni kezdtem, ami nem volt egyszerű, mert eltűnt mind a három tettes. Öt évembe tellett, mire megtaláltam őket egyenként a világ különböző országaiban. Nem volt hely, ahol ne találtam volna meg őket. Huszonöt évet kaptam fejenként érte.
- Na, de ötven éve vagy itt! Az hogy lehet? – Kérdezte a cellatárs.
- Ja, az egyik Amerikába menekült, arról nem tudnak, hogy megtaláltam. Most már hajnalodik, szeretnék egy kicsit egyedül maradni. Menj, amíg van melegvíz, zuhanyozz le!
Péter bácsit a börtön temetőjében helyezték végső nyugalomra. A cellájában felakasztotta magát az utolsó napon. Nem volt kit értesíteni, mert nem maradt senkije.

2009. augusztus 28.
Isaszeg