A potyautas

Hétvégére kis pihenésképpen leruccantunk a horgásztanyára. Gyönyörű szép idő volt, de én nem szeretek korán kelni.
Már fél hatkor kiment a tóra horgászni a párom. Egyedül nem érezte jól magát, ezért nyolc körül kijött értem. Bepakoltam egy kis olvasnivalót, egy horgászbotot, és irány a csónak. Kényelmesen evezett a párom, letűzte a karót, amihez kikötötte a csónakot. A meleget ellensúlyozta, hogy fújt egy kicsit a szél, így kellemes volt a napon is. Felcsalizta a botokat és bedobta, annak reményében, hogy majd felkelti a halak érdeklődését.
Én meg helyezkedek, minél kényelmesebben üljek. Ahogy lenézek a csónak aljába, a lábrácson egy hatalmas varangyos béka pislog rám. Olyan csúnya volt a szerencsétlen, hogy majd frászt kaptam. Nem félek én se békától, se egértől, de ez...

- Nézd már! Van egy potyautasunk! –
- Hű de ronda vagy vazze! –
- Hogy a fenébe lakoltatjuk ki? –
- Mindjárt megoldjuk. –

Szólt a férjem és a kezébe vette a hosszúnyelű merítőhálót. Én meg a kisvödröt, amibe a ponty csalit tartjuk, hátha beleugrik. Néhány percig oda-vissza ugrált, de nem sikerült se a vödörbe, se a merítő szákba bele kényszeríteni.
A csónak oldalát próbálta átugrani, de nem sikerült szegény csúfságnak. Többszöri próbálkozás után felakadt a merevítő és csónak fala közé. Párom sietett a segítségére. Alulról, mint amikor a fenekénél fogva tolunk fel egy falra valakit, úgy tolta feljebb a beijedt békát, a merítő nyelével . Végre felért a csónak szélére, és boldogan fejest ugrott a vízbe.

- Ha ezt látta volna a barátnőm, biztosan pont így ugrott volna bele a vízbe! -
- Az biztos! –

Ezután vidáman horgásztunk, fogtam is három szép pontyot, abból kettőt vissza telepítettünk.

2008. július 8.
Adács