A kincseim

Vannak olyan kincsek, amik kézzel foghatók és olyanok, ami nem. De vannak olyanok is, aminek nem mérhető fel az értéke.
Közeledik a Karácsony, és töri a fejét az ember, hogy milyen ajándékkal kedveskedjen a szeretteinek. Természetesen visszaemlékezik az előző Karácsonyokra is. Szemem elhomályosodik, pedig mosolygok az emlékek szépségétől.
Mikor írogatni kezdtem, persze először csak magamnak, kislányom örült neki. Nagyon tetszettek a verseim, és őszintén megmondta, ha valami nem volt jó.
Akkor átgondoltam, és a változtatást is felolvastam neki. Sokszor emlegette, hogy ki kellene adni. Persze én nem úgy gondoltam. Ő elfogult, hiszen az édesanyja vagyok. Eszemben sem volt a könyvkiadás. Nem olyan jók az írkálmányaim, hogy publikálni kellene őket.
Együtt mentünk vásárolni, a család minden tagjának szerettünk volna örömet szerezni. Olyan bensőséges az előkészület, a Szent Este és a Karácsonyi Ünnepek minden napja.
A Szent Estét édesanyámnál töltjük a gyermekeinkkel, és húgommal, a férjével és három gyermekével együtt. Szép a család, nagyon szeretjük egymást mindannyian. Azokra is emlékezünk, akik már nem lehetnek velünk.
Az együtt elköltött vacsora után, otthonunkban a gyermekeinknek és egymásnak is átadjuk az ajándékainkat. Legtöbbször apró kedveskedést, vagy hasznos dolgokat, inkább a szeretet az értéke. Én a gyermekeimtől olyan ajándékot kaptam, ami alapvetően megváltoztatta a felfogásomat a saját írásaimról. Az addig írott verseimet a kislányom beköttette egy bordó bársony, A4-es méretű könyvbe. Amikor megláttam, elérzékenyültem. Az élet ennyire elkényeztet engem! Nagyon sokat visszakapok a rájuk árasztott szeretetből! Úgy hiszem, hogy ez a könyv is a „kincseim” közé való! Mert lehet bármilyen siker, adhatok ki bármennyi írást, ebből csak nekem, és csak egy példány van. Maga a könyv kézzelfogható, de amit képvisel, az felmérhetetlen. Mi magunk is egyediek vagyunk mindannyian, ugyanolyan nincs még egy, legfeljebb hasonlítunk egymásra.
A kislányomnak valóban igaza van, mert az írásaim tovább élnek, mint én.

Köszönöm kislányomnak Szilviának, a kisfiamnak Zsoltnak, szerelmemnek Tibornak, és végül, de nem utolsósorban az Édesanyámnak. Ők, és a szeretetük az igazi kincseim!

2008. november 30.
Isaszeg