„Fehéren sütött a nap.” Milyen érdekes! Akkor is fehér színe volt a fénynek, mint most. Csak az 92 éve volt. Csodálkozott rajta, hogyan jött most elő a születésekor szerzett első élmény. Tűnődött és mosolygott, mert peregni kezdtek sorban a rég elfeledett emlékek.
Kisiskolás korában mennyire aggódott az édesanyja, amikor sikerült eltörnie a jobb csuklóját... . Hat hétig volt gipszben, megtanult bal kézzel írni. Azután az első szerelem! Tízéves korában, nyaralás alkalmával, ( egy város környéki kastélyban szállásolták el a gyermekeket ) megtetszettek egymásnak, egy két évvel idősebb fiúval. Sose beszéltek, címet is a barátnője által cseréltek. Vagy fél évig levelezgettek egymással, ma is emlékszik a címre. A számtalan levélváltásnak az édesanyja vetett véget: megtiltotta. Túl fiatal vagy még! Hallotta a hangját.
Következő jelenetben az esküvőjét látta. Milyen csinos volt a férje azokkal a nagy, zöld szemeivel! Oh, a szerelem! Milyen csodás érzés! Mennyire szépek és boldogok voltak együtt!
Az első babája születése, micsoda kín volt, és mekkora boldogság! És jöttek sorban a szerelmük gyümölcsei. Mennyi áldás! Milyen édes gyermekek voltak, és mennyire jó emberek lettek! De már az unokáknak is vannak gyermekeik. Hogy elszaladt az idő!
Persze voltak szomorú képek is: szülei, testvérei elvesztése. Sajnos ez az élet rendje, sorban elmentek mind. Őket nem tudta semmi pótolni. A drága férje is ott várja valahol, talán a fehér fényen túl?
Nagyot sóhajtott, ahogy feküdt a patyolat tiszta párnák között. Lánya fogta a kezét és figyelte minden lélegzetvételét. Látta a mosolyt, az árnyékot is az édesanyja arcán.
Bőre kisimult, és boldog mosollyal lépett be a fehér fényben úszó kapun, ami most neki nyílt ki. Férje elébe jött és boldogan ölelte magához.


2009. október 28.