Mikor a kelő Nap simogatja arcom,
ébredés után az első gondolatom:
bárcsak a nyugvó Hold, ölelésünk látná!
Bárcsak a szenvedély lelkünk elragadná!

Testem forró csókokkal elhalmoznád,
Minden érintéssel sóhajom hallanád…
A hatalmas érzelem kicsordulhatna,
szerelmünk lángja az egekig csaphatna!

Amikor felér a legmagasabb fokra,
időznénk egy kicsit, még tovább lobogna!
Addig amíg lelkünk össze nem olvadna,
hogy soha többé ne legyen elválasztva!

Amikor a Hold az ölelésünk látná,
hideg sugarakkal testünk betakarná,
a sötét égbolton irigyen sápadna,
kelő Nap sugárra ő is mosolyogna.

2006. április 12.