Hajdu Mária: mese gyermekeknek


A lakatlan ház elhanyagolt kertjében, már évek óta nem járt emberfia. Nem is háborgatta senki és semmi az ott élő rigókat. Vidáman ugrándoztak fáról-fára. Közben gyönyörűen énekeltek, csak úgy, a maguk szórakoztatására. Még a szomszéd kert különféle madarait is utánozgatták, hiszen több nyelven is tudtak fütyülni.
Ezen a nyáron is zengett a környék a daluktól. Nem is hagyta szó nélkül, az éppen gilisztát kereső vakond. Meg is jegyezte fennhangon:
- Öröm ebben a kertben turkálni, olyan szépen énekeltek!
A rigók, csak tovább fújták a dalukat. Meg volt minden okuk a boldogságra, hiszen a fészkekben sorra keltek ki a tojásokból a fiókák. Meg is sokasodott a dolga rigómamának és rigópapának. Alig győzték hordani a gilisztát és a bogarakat a kis tátogóknak. A gazos kertben egyre nehezebben boldogultak, pedig csatlakoztak hozzájuk a család idősebb tagjai is, hogy segítsenek. Ráadásul az egyre melegedő nyár, kiszárította a földet is. Nagyon kemény lett, és hatalmas repedések barázdálták a talajt. Lehetetlen lett kikaparni belőle a gilisztákat, mert mélyebbre menekültek a szárazság elől. Kétségbeejtő lett a helyzet, még énekelni is elfelejtettek a gondok súlya alatt. Féltették a kicsi fiókákat, pedig már a fészekből is kijártak, bár még repülni nem tudtak. Csak szaladgáltak a gazok között.
Egyik reggel, mikor még a harmat sem szállt fel, kidugta egy friss vakondtúrásból a fejét a vakond.
- Van itt valaki? – Kérdezte.
Mert ugye a vakond nem lát, nincs is szüksége rá a földalatti ásáshoz. Olyan nagy volt a csend, azt hitte, hogy a rigók elköltöztek. Nem is sejtette, hogy milyen nagy a bajban vannak.
- Igen, itt kuksolunk a diófán. Éhesek a gyerekek, a föld kemény a szárazságtól, a bogarakat pedig már mind elfogyasztottuk. Nem tudunk elköltözni, mert a fiókák még nem repülnek. Csipogta egy-szuszra a rigómama.
- No, majd én segítek rajtatok, csak szólok a páromnak is. – Mondta a vakond.
Meg is jelentek néhány perc múlva, és teljes erőből kezdtek ásni. Nagy túrásokat alkottak és a lazuló talajból menekültek a giliszták a felszínre. Több se kellett a rigócsalád tagjainak, jól megtömték a bögyüket. A vakond-pár megtette a magáét. Mikor már jól kifáradtak, azt mondták:
- Most kérjük a fizetségünket!
A rigók értetlenül meredtek rájuk. Vakond-papa elnevette magát.
- Legyetek szívesek bemutatni a gyerekeinknek, hogy milyen csodálatos hangotok van.
Hát így mentette meg a vakond a rigócsaládot az elhanyagolt kertben, és így lett rigófüttyös a vakondtúrás.


2010. szeptember 03.
Adács