Marika készülődött a hétvégi családi ebédhez. Szombat lévén, egész délelőtt sügött-forgott
a konyhában. Vasárnap nemcsak a férje és a gyermekeik ülnek majd asztalhoz, hanem a mama és a papa is. Ki akar tenni magáért, ezért délután még hozzáfogott a sütemény készítéséhez.
Négyéves kicsi lánya, Szilvike mellette lábatlankodott. Nem tetszett neki, hogy az édesanyja nem vele foglalkozik, pedig igazán jól viselkedett egész héten az óvodában. Alig várta, hogy a szüleivel lehessen, mert hétköznap nem jutott rá sok idő. Mindenki dolgozott estig.
- Én is sütök anya! – Vonta magára a figyelmet. – A mama megengedi, ha tésztát gyúr, hogy én is gyúrjam!
- Gyere kicsim, segíthetsz nekem. Először feltörjük a tojásokat... – Mutatta a kislánynak, hogyan kell.
A kicsinek felcsillant a szeme a boldogságtól, ilyet még a mama sem engedett meg neki. Anyukája pedig megtanítja tojást felütni, és még sütni is! Apró tenyerébe vette a tojást, és a munkalap széléhez ütötte, ahogy mutatta az édesanyja. Csak túl nagyra sikeredett a mozdulat. A héj a kezében maradt, a belseje lecsusszant a konyhakőre. A tojás eltört, de a mécses is!
- Ugyan, most miért sírsz? Azt hiszed, hogy nekem elsőre sikerült? Hívd csak be Dundikát! Meglátod, mennyire örülni fog, és milyen gyorsan feltakarítja.
A kislány behívta a tacskót, aki boldog farkcsóválással felnyalta a tojást. Szilvike könnyes szemmel nevette a falánk kiskutyát.
A következő tojást már finomabban ütötte fel, édesanyja mosolya dicsérte a sikert.
A vasárnapi ebéd után dicsérték a vendégek és a család a süteményt.
- Ugye, milyen finom! Én sütöttem! – Újságolta a pöttöm kislány.

2009. május 10.
Adács