Ana felismerte, hogy ezt a tudást is mindenkinek örökölnie kellett volna, de a Nagyöreg másképp döntött. Néhányan nem vagyunk összeköttetésben mindenkivel, de ezeket tudatni kell az utódokkal, hogy megóvhassák a Menedéket. Elhatározta, hogy kapcsolatba lép a Nagyöreggel ez ügyben. Ő az egyetlen, aki az Ősök közül életben maradt még. Elméje olyan információkat tárolt, ami létfontosságú volt a túlélő Ősök szerint. Őt választották ki, segítségül az utódok számára. Teste már eléggé megviselt a leélt 914 év miatt. Mozogni nem nagyon képes. Az űrhajók komputerei nem működtek, kénytelenek voltak saját agykapacitásukat használni helyettük. Ezért élt még, arra várva, hogy elég népes legyen a kolónia, hogy mindent befogadhassanak az elméjükbe. De a többség még túl fiatal volt.
- Mesélj még a Földről Ana! - Kérte a kíváncsi gyermek.
- Én már csak csendet hallok abból az irányból már vagy nyolcvan éve. Lehet, hogy régen elpusztult. Olyan messze vagyunk attól a Naprendszertől, fényévmilliók alatt ér ide értékelhető információ.
Igazából nem hallotta, hanem inkább érezte. Olyannyira kifinomultak az érzékei annak a néhány áttelepült túlélő leszármazottjának, hogy már nem is volt szükség másfajta kommunikációra a gondolatin kívül. Könnyes szemmel mesélte tovább, vagyis adta át a gondolatait a kislány elméjének. Szépen, lassan, hogy örökre bevésődjön.
- Voltak édes vizű tavak, gyorsfolyású tiszta patakok, hatalmas folyók, sóstengerek, általunk sosem látott állatokkal. Dombok és hegyek, csodálatos zöldellő mezők telis-tele virágokkal és hatalmas erdők. A fákon gyümölcsök, búzamezők, életet adó esők. A napsütötte részeken sütkéreztek a hidegvérű állatok. A tengerpartokon az emberek napoztak és fürödtek a sósvízben. Játszottak és boldogok voltak. A bőrüknek nem ártott a napsütés, egészséges volt a számukra. A száraz, sivatagos területeken is éltek állatok és növények, de emberek is. Modern világvárosok, nyüzsgő élettel, kisebb falvak a hegyek között és a sík területeken is. A különféle földrészeken más és más nyelven beszéltek az ott élő emberek, voltak egészen barna bőrűek, világosabb, sárgás, és fehér bőrszínű népek. Többnyire békében éltek, de előfordult kisebb és nagyobb, olykor az egész világukra kiterjedő háború. A kommunikáció az írás, olvasás és a beszéd volt. A műholdak segítségével kitekintettek a világűrbe, és földi adásokat is továbbítottak egyik földrészről a másikra. Okosak voltak, de mégis buták, mert a tudást nem arra használták, amire kellett volna. Egymással szemben álltak sokszor, és nem egymás mellett. Pusztították az állatokat is.
- Miért? - Kérdezett közbe Petrika ismételten.
- Az állatok húsát ételnek tekintették.
- Fúúj!
- Ez volt a természetes nekik, de a növényi eledelt sem vetették meg. Ha nem pusztította volna el őket a Nap, akkor sem maradtak volna életben ez miatt. Növényi és állati táplálék nélkül ők nem tudtak élni.
- Az ősök hogyan maradtak mégis életben?
Az öregasszony elkezdte emlékeinek foszlányait átadni a kislánynak.
- Néhány hajó őrjáraton volt, amikor a katasztrófa történt. A földi élet maradéka is elpusztult a mélytengeri földrengések szökőárjai miatt. A tengerek nem húzódtak vissza, nem maradt élőhelye az embernek. Hatalmas vulkanikus kitörések, gázok szabadultak ki a magból. Az utána keletkezett savas esők, a maradék élővilágot is elemésztették. Nagyon elkeseredett a kis csapat a pusztulás láttán. Elindultak a világűrben új, lakható élőhelyet keresni, de nem sokan élték meg, hogy rátaláltak erre a helyre. Igaz, hogy a bolygó lakatlan volt, de lehet az is, pont azért maradtak életben. Ismeretlen lények prédái is lehettek volna, és akkor mi sem élhetnénk. Mégiscsak menedék lett nekik, és nekünk, a leszármazottaknak. Pedig nem is hasonlított a Földbolygóra, de más, ismert égitestre sem. Felszínén csak védőruhában lehetett tartózkodni, olyan hideg volt. A bolygó éppen egy jégkorszakát élte meg. Az őrjárat letelepedése végszükség volt. Ez tűnt a legveszélytelenebbnek. Rengeteg barlang, és hosszú járat volt a felszíne alatt. Ez volt a szerencséjük. Minél mélyebbre mentek, annál élhetőbb volt a hely. Energiát az itt talált, addig ismeretlen ásványi anyagokból nyertek, később pedig a bolygó mélyéről, a geotermikus energiát. Sikerült ezzel kiváltani a táplálékot is, megtalálták a módját, hogyan tudják sejtjeiket feltölteni energiával.
- Nem vagy szomorú miattuk? – Nézett rá nagy szemeivel Petrika.
- De igen, néha. Most már jobb. Nem sok van már hátra nekem, mert korlátoztuk az életkort. 320 évnél tovább nem szabad senkinek élni. Hely kell az utódoknak. Ez pont elég arra, hogy felkészítsünk titeket az életre. Nagyon jó érzés, hogy a tudatom élni fog bennetek tovább.