A kislány 3180-ban született, és már kétévesen minden információ birtokában volt, persze a korának és ennek az évezrednek megfelelően. Nem verbálisan kommunikálnak, egymással az emberek, hanem gondolatátvitellel. Nekik nem a beszéd jelenti az emberi kultúra alapját. Az írásra és olvasásra pláne nincs szükségük, hiszen minden tudást örököltek az elődeiktől, a génjeikben van a képesség. Ahogyan felnőtté válnak, fokozatosan nyílnak meg a tudás kapui, életkornak megfelelően. Persze vannak saját információk is, hiszen mindig tanul az ember.
- Enya! Enya nézd, mit találtunk! A Tanító szerint ez írás! Nézd meg!
Mutatta Petrika a sosem látott és hallott kincset a nevelőjének. A kislány a Tanítóval a világűrt fürkészte a nagyhatósugarú távcsővel, innen az élmény.
- A Tanító szerint ősi lelet! A Kiszáradt-tó medrében találtunk egy ősi lakóhelyet, abban volt. Lakóháznak nevezik. Hallottál már róla?
- Igen, Petrika. Nekem is meg van a képességem. Én is őrzöm a fejemben az Ősök emlékképeit.
A kislány elméje látható képpé alakította nevelőanyja számára az élményt. Így ő is láthatta a teljesen élethű képet. Olyan volt, mintha visszamentek volna az időben, és a roskatag ház előtt állnának. Amikor rábízták Enyára a kislány nevelését, tisztában volt vele, hogy lesznek váratlan helyzetek.
Ekkor bejött az öregasszony, szemében könnycsepp. Egyetlen ránc sem volt rajta, pedig már betöltötte 283 évet is. Ő a kapcsolat az Ősök és az Utódok, a jövő nemzedéke között. Ők hárman, egy család. Enya, akit a kolónia alkalmasnak talált a végre genetikailag is egészségesnek született kislány nevelésére. Petrika, aki néhány gyerekkel együtt az alkalmazkodás teljes képességével, minden ismert betegségtől mentesen született, már klónozás nélkül. Persze petricsészében fogant két őssejtből. A fejlődését szigorúan figyelemmel kísérték, egy speciális búrában növekedett a születéséig. Enya nagyon megszerette, és boldog volt, hogy őt választották a nevelőjének. Petrika nagyon kíváncsi gyermek volt, büszkén mutatta Anának is a látványt, aki csodálkozva kérdezte:
- Nahát, sosem hittem volna, hogy viszontlátom! Honnan van ez a hologram?
- Ez nem hologram Ana! Ez valódi.
- Nem Petrika, úgy látom, hogy ez egy emlékfoszlány, ami az Ősöktől való. Annélkül kaptad meg az információt, hogy értelmezni tudnád. Még nem vagy hozzá elég érett.
- De igen, csak... nem Ana, tényleg nem értem.
- Várj csak egy kicsit, előbb az írásról mesélek. Nekünk nincs szükségünk írásra, sem olvasásra, mert a tudást elődeinktől örököljük, és adjuk tovább az utánunk jövőknek. Így soha nem vész el semmi, amíg él egyetlen ember is a világ galaxisaiban. Az Ősök írással és beszéddel kommunikáltak, el sem tudták volna képzelni, hogy másképp is lehet. Mindenkiben ugyanazok a képességek vannak, mert az új információk kicserélődnek, amikor alszunk. Ilyenkor nyílnak meg a kommunikációs csatornák mások előtt is. Minden egyén kapcsolatban van egymással. Még így is, csak az agyunk hetven százalékát használjuk. Így őrzi meg a tudást az Emberiség, az a kevés, ami megmaradt belőlünk.
- Nappal pedig azzal csak, akivel akarunk. – Egészítette ki Petrika, az öregasszony tanítását.
- Igen, mert irányítani tudjuk.
- De nincs tudás a fejemben azzal a házzal kapcsolatban!
- A Földön ilyen házakban laktak az emberek. Miután elpusztultak, a természet visszavette, ami az övé. A folyó elöntötte a területet, és hatalmas tó keletkezett. A mélyén a házat befedte a hordalék, így maradt épen, amíg ki nem száradt a tó. De az is lehet, hogy ez egy réges-régi emlékkép.
- Lehet, hogy az a bolygó halott! Miért?
- Sok-sok ember élt rajta azelőtt, de nem becsülték meg az élőhelyüket. Primitívek voltak. Mindenféle szennyeződés került a légkörbe, a hanyagságuk miatt. Ez elpusztította az ózon réteget, ami védte a Földet a Nap káros sugárzásától. A szennyezett ivóvíz, a káros sugárzás, a szélsőséges időjárás megbetegítette, majd elpusztította a Föld lakóit. Semmi nincs büntetlenül.