Bohócnak születtem én is,
az életnek nagy színpadán,
és tengődöm napról-napra
a színpadnak a kínpadján.

Arcomon festett a mosoly.
-Kérlek ezért nehogy utálj!
Levenni nem tudom mégsem
rám adott bohóc ruhám.

A közönség nevetve tapsol
míg a porondon játszom,
ahogy a fények kihunynak,
marad csak a magányom.

Bohócnak születtem én is,
porondra hívott az élet.
Táncomat járnom úgy kell,
úgy, ahogy mások zenélnek.

2010. június 23.
Budapest