Sokáig csendes és néma voltam,
egyetlen sor verset sem írtam.
Néma könnyeket hullattam,
mélyen magamba zárkóztam.

Nem jó szótlanul szenvedni,
nem jó boldogtalannak lenni!
Át kell a göröngyöket lépni,
újra meg kell tanulnom élni.

Most verseimmel kiabálok!
Minden szépet megtalálok,
újra a talpamon állok,
és a boldogságra várok.

Ha kedvesemtől megkapom,
valóság lesz, nem csak álmodom.
Az őszinteséget láthatom,
ölelő karomba zárhatom.

Újra nyitottam a világra,
nem leszek soha már bezárva!
Nem leszek szomorú és árva,
indulok egy boldogabb világba!

2006. november 12.